Tállyán az ember azt érzi, hogy egy titokba csöppent.
A falu nem tolakszik. Nincs nagy tábla, nincs látványos bejárat — csak szűk utcák, öreg présházak és pincék, amelyek mélyén évek óta érlelődik valami. A helyi furmint itt más mint máshol — savanyúbb, feszesebb, mintha a vulkanikus talaj még a borba is beleírta magát.
A Rákóczi-pince neve nem véletlen — a Hegyalja és a szabadságharc emléke itt szorosan összefonódik. Az ember a boros pohár mellett egy kicsit történelmet is iszik.
Este, amikor a nap a dombok mögé búvik és a pince hűvöse kicsap az utcára, Tállya pontosan olyan, amilyennek egy borvidéki falunak lennie kell.
