Lisszabon nem siet.
Ez az első dolog amit az ember észrevesz — a város ritmusában van valami mediterrán lassúság, de anélkül a közöny nélkül ami máshol irritálna. Az emberek itt lassúak, de figyelmesek.
A Mouraria negyedben sétálva, ahol a fado zene kiszűrődik a nyitott ablakokon, az ember megérti miért mondják hogy Lisszabon egy érzelmes város. Nem látványos módon — hanem csendesen, mélyről.
A Tejo folyó partján ülve, a Belém-torony árnyékában, könnyű elfelejteni hogy van dolgod. Van bor, van napsütés, van a folyó lassú mozgása — és ez éppen elég.
